Az özönvízszerű folyamatos esőzés miatt a szokásosnál is jobban megteltek a hétvégén a vetítések a 66. cannes-i filmfesztiválon, ahol a versenyfilmek harmadának bemutatása után az iráni Aszgar Farhadi Párizsban forgatott családi drámája, a Le Passé (A múlt) vezeti a francia kritikusok listáját, a külföldieknek pedig a kínai versenyfilm tetszett eddig a legjobban.
Önkormányzati választások kezdődtek vasárnap Horvátországban, a kétfordulós szavazáson 3 millió 750 ezer választópolgár összesen 576 regionális és helyi önkormányzat képviselőtestületének összetételéről, valamint a megyék, a városok és a járások vezetőjének és ezek helyetteseinek a személyéről dönthet.
A három ukrán parlamenti ellenzéki párt szombati kijevi tüntetésén bejelentette, hogy közös jelöltet fog állítani a soron következő elnökválasztásokon.
Munkát teremtő foglalkoztatási és gazdaságpolitikát követeltek az új olasz kormánytól a Rómában szombaton tartott szakszervezeti tüntetés résztvevői. Az olasz főváros központján több mint százhúszezres tömeg vonult végig.
Észak-Korea kísérletet hajtott végre szombaton három rövid hatótávolságú rakétával, a rakéták a tengerbe csapódtak a Koreai-félszigettől keletre – jelentette a dél-koreai védelmi minisztérium.
Megvonta az elsőrendű "A" kategóriás adósosztályzatot Szlovéniától pénteken a Fitch Ratings, a romló makrogazdasági és költségvetési kilátásokkal indokolva a döntést. A cég az idei és a jövő évre is recessziót jósol a szlovén gazdaságban.
Kihirdette a perui elnök helyi idő szerint csütörtökön azt a sokat vitatott törvényt, amely többek között korlátozza a magas cukor- és zsírtartalmú ételek reklámozását.
Egyre idegesebb a kormányzó Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetősége az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű új, euroszkeptikus párt miatt – írta csütörtökön a Handelsblatt.