Kiss Csaba, a teátrum igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: számos érdekes és izgalmas előadással készülnek, a 16 premierből ötöt a Nagyszínházban tartanak.
Úgy fogalmazott: elkészítették a következő évad tervét, és nagyon kíváncsiak, milyen lesz a fogadtatása. Az új bemutatók közül kiemelte Móricz Zsigmond Úri muri című művét, a Chicago című előadást, Verdi Nabuccóját, az Óz, a nagy varázslót, A padlást, valamint megemlített egy olyan táncelőadást, amely a miskolci életre, a lakosok hétköznapjaira épül.
Hozzátette: 191 ezer forint értékben értékesítettek már jegyeket, tehát hirtelen megnőtt az érdeklődés, és úgy tűnik, Miskolc színházszerető közönsége valóban kíváncsi a következő évadra.
Kiss Csaba beszélt keddi akciójukról is, amely A Nagy Csomag nevet kapta. A különleges esemény számos rendezvénnyel várja a művészetkedvelő közönséget egész nap. A Nagy Csomag elnevezés egyébként arra is utal, hogy a színház melletti Déryné utcában száznál is több miskolci művészdiák hullámpapírra festi a következő évadot a saját elképzelése alapján, majd becsomagolja vele az egész épületet.
A továbbiakban a moderálást komolyabban kell vennünk a törvényi kötelezettségeknek megfelelően , kérjük könnyítsék meg dolgunkat, hogy több és jobb cikkeket tudjunk írni, moderálják magukat. Elfogadja, hogy a hozzászólás lehetőségén keresztül nem fog rágalmazó, pontatlan, sértő, durva, utálatos, zaklató, obszcén, profán, szexuális beállítottságú, fenyegető, mások személyiségi jogait, vagy a magyar jogszabályokat sértő üzeneteket küldeni.Elfogadja továbbá hogy nem tesz közzé szerzői jogvédelem alatt álló anyagot, hacsak nem Ön készítette vagy nem kapott írásos beleegyezést a tulajdonostól. A spam, flood, reklámozás, körlevelek, piramissémák és kérelmek szintén tiltottak.Az oldal tulajdonosai továbbá fenntartják a jogot azonossága (vagy bármilyen, a szolgáltatáson keresztül begyűjtött információ) felfedésére panasztétel vagy jogi lépések esetén.