Miskolc önkormányzatának közgyűlése áprilisban tárgyalja azt az előterjesztést, mely három miskolci iskola és egy óvoda egyházi kézbe történő átadására tesz javaslatot – közölte az ÉszakOnline érdeklődésére Dobos Tímea, a városháza szóvivője. Megerősítette azt, melyről hírportálunk már korábban is írt: az Evangélikus Egyház az Istvánffy Gyula Általános Iskolát, a Görög Katolikus Egyház a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskolát, a Római Katolikus Egyház pedig a Vörösmarty Általános Iskolát és a mellette fekvő Weöres Sándor Óvodát venné át és működtetné. A szóvivő korábban azt nyilatkozta az ÉszakOnline-nak, hogy „az igény az egyházi fenntartású iskolákra a lakosság részéről merült fel, hiszen többszörös a túljelentkezés ezekbe az iskolákba, az oktatás, és nevelés magas színvonala miatt".
Az intézmények átadásának azonban mégis inkább gazdasági okai lehetnek. Egy 120 alsó tagozatos és 180 felsős diákkal működő önkormányzati iskola ugyanis jelenleg 40 millió forint állami normatívát kap, amit az önkormányzatnak mintegy 41,5 millió forinttal kell kiegészítenie. Egy ezzel azonos méretű egyházi fenntartású oktatási intézmény viszont az állami támogatáson túl megkapja az állami költségvetésből az egyházi kiegészítő normatívát is, mintegy 69 millió forintot. Ha tehát ugyanaz az iskola, ugyanazokkal a diákokkal, ugyanabban az épületben önkormányzati fenntartású, akkor 81,5 millió forintból gazdálkodik, ha azonban egyházi, akkor 109 millió forintból – kizárólag az állam hozzájárulásával.
Mindez azért van így, mert az egyházi kiegészítő normatívát a Fidesz-kabinet megemelte. Ez idén tanulónként évi 230 ezer, míg a közoktatási normatíva maradt 190 ezer forint. Ma Magyarországon tehát anyagi értelemben egy iskola akkor jár jól, ha egyházi fenntartású, egy önkormányzat pedig akkor, ha az iskoláját átadja valamely történelmi egyháznak. Az átvevő ugyanakkor kizárólag csak valamely történelmi egyház lehet, hiszen a törvényi szabályozás egy alapítványnak például nem adja meg ugyanezt a lehetőséget. Ez oktatási szakértők szerint káros, hiszen az államnak minden iskolafenntartó számára azonos feltételeket kellene biztosítania.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint viszont egyenesen alkotmányellenes, ha a gyermekek bármely településen – mivel lakóhelyükön csak egyházi fenntartású oktatási intézmény működik – elveszítik azt a lehetőséget, hogy világnézetileg semleges iskolába járhassanak. De a szüleik szabad iskolaválasztási lehetősége, a pedagógusoknak pedig a munkához való joga is csorbulhat. Egy intézmény-átadási rendelkezés kellemetlenül érintheti ugyanis a pedagógustársadalmat, hiszen a más vallású, vagy nem hívő tanárok egy világnézetileg elkötelezett intézményben nem biztos, hogy szívesen tanítanának. De nehéz helyzetbe kerülhetnek a családok akkor is, ha speciális, az országban egyedi képzést biztosító általános vagy középiskola kerül egy felekezethez, amelybe így a nem hívő gyerek vagy nem felvételizhet, vagy nem veszik fel. A PSZ ezért fordult az Alkotmánybírósághoz (Ab) még tavaly nyáron. Az Ab mindeddig nem döntött az ügyben.
A továbbiakban a moderálást komolyabban kell vennünk a törvényi kötelezettségeknek megfelelően , kérjük könnyítsék meg dolgunkat, hogy több és jobb cikkeket tudjunk írni, moderálják magukat. Elfogadja, hogy a hozzászólás lehetőségén keresztül nem fog rágalmazó, pontatlan, sértő, durva, utálatos, zaklató, obszcén, profán, szexuális beállítottságú, fenyegető, mások személyiségi jogait, vagy a magyar jogszabályokat sértő üzeneteket küldeni.Elfogadja továbbá hogy nem tesz közzé szerzői jogvédelem alatt álló anyagot, hacsak nem Ön készítette vagy nem kapott írásos beleegyezést a tulajdonostól. A spam, flood, reklámozás, körlevelek, piramissémák és kérelmek szintén tiltottak.Az oldal tulajdonosai továbbá fenntartják a jogot azonossága (vagy bármilyen, a szolgáltatáson keresztül begyűjtött információ) felfedésére panasztétel vagy jogi lépések esetén.